javori

Idlewild: egy különleges és csodálatos oktatási intézmény.
Tíz fiatalember tanul már évek óta e furcsa iskolában: a Mélymerüléses Virtuális Valóságban.
A diákok az eredeti családi vagy keresztnevük helyett „felhasználó nevükön” szólítják egymást: Champagne, Fantasia, Halloween, Isaac, Lazarus, Mercutio, Pandora, Simone, Tyler, Vashti.
Altatásban szerzik ismereteiket a tanítási órákon, gyakran interaktív formában oktatják őket, sőt a helyszínekre is eljuthatnak, hogy a saját szemükkel lássák az elsajátítandó ismeretanyagot.
Megnézik Verona pusztuló városát a XIV. században, amikor a pestis 75 millió embert pusztított el Európában. Felfedező hajóútra indulnak Charles Darwinnal, s a háromárbocos Beaglén bizalmasan elbeszélgetnek A fajok eredetének leendő alkotójával. Véres háborúkban vesznek részt, csodás tájakon barangolnak: abszolút kockázat nélkül, hiszen minden csak virtuális világ, semmi bajuk sem eshet.
Akár még Mary Shelley teremtményeivel: Frankensteinnel és Az utolsó emberrel is összefuthatnának
Ha mégis történik valami rendkívüli esemény, akkor ott-terem a Dadus-program és megvédi a bajbakerült lurkókat.

Tanáruk a mindentudó, szigorú Maestro, akit egy idő múlva a diákok kijátszanak, saját belső káprázatvilágot építenek ki, hogy ott végre kötöttségektől mentesen „szabadnak” érezhessék magukat.

Egy napon azonban arra ébrednek, hogy az egyik társuk – a legokosabb, legtalpraesettebb, Lazarus – se szó, se beszéd eltűnik; másikukat – a főszál történetének elbeszélőjét – pedig elektrosokk-szerű támadás éri.
A katasztrófa után totális amnéziában szenvedő srác szinte semmire sem emlékszik korábbi múltjából. Az elveszett információkat próbálja morzsánként összeszedegetni, és a bentlakásos iskolában átélt hosszú évek eseménysorát szeretné újból felépíteni önmagában.
Halloween úgy érzi, hogy valaki vagy valami az életére tör, valamiért mindenáron el akarja pusztítani.

A történet 328 oldalából az első száz egy megsérült tudat félelmetes eseményekkel teletűzdelt, összefüggéstelen, de lassacskán tisztuló látomássorozata.
Ez a rész fokozott figyelmet és türelmet kíván az olvasójától.
Erre később jöttem rá, mert a regény cselekménysorát gyors ütemben továbbolvasva kénytelen voltam bizonyos részeket visszakeresni és betűről betűre, szóról szóra újraböngészni.
A századik oldal után felgyorsulnak az események, és a titokzatos, meglepő sci-fi kiszámíthatatlan thriller-elemekkel bővül.

Három nap alatt akartam Sagan művét elolvasni, de már a második nap delelőjén a sztori végére értem.
A megdöbbentő váteszi víziók sora nem engedte, hogy letegyem a könyvet.
Aki szereti a Mátrixot, a Különvéleményt, az ezt a regényt is „falni” fogja.

Az író, Nick Sagan hollywoodi filmek forgatókönyvírója, részese volt a Star Trek sorozatnak.

Hétéves korában az ő hangjával rögzítették azt az üzenetet, amit a Voyager-I. nevű mesterséges hold vitt magával a Naprendszeren túlra:
- Üdvözlet a Föld bolygó gyermekeitől…

A kötetet az Ulpius-ház Könyvkiadó jelentette meg 2004-ben Budapesten.
Fordította: Kelemen László.

Képzelt riport önmagammal:

- Mikor és hol kezdtél el dolgozni?

- 1978. július 31-én Kazincbarcikán, a Borsodi Vegyi Kombinát (BVK) – ma BorsodChem Rt. – Raktárgazdálkodási Osztályán, mint anyagátvevő-kiadó (ez a segédmunkás eufemizált neve volt akkoriban).

- Hogyan lettél pedagógus?

- 1979. október másodikától képesítés nélküli nevelőként kaptam szerződéses állást – egy rokonom segítségével -  Alberttelepen, a Körzeti Általános Iskolában. Négy hónapig délutánonként a tanulószobás gyerekeknek segítettem a házi feladatok elkészítésében, illetve délelőttönként több osztályban a technika tantárgyat okítgattam. Emlékszem, hogy édesanyám mennyit “korrepetált”, főleg a varrás ment nehezen…

A 2. félévben a felső tagozatra kerültem, itt magyar nyelvet és irodalmat tanítottam.

1980. június végén megköszönték a munkámat, de mivel lejárt a szerződésem, vehettem a vándorbotomat, s két – nyári – hónapig a megtakarított pénzemet éltem fel.

1980. szeptember 4-től egy hosszú – 19 éves szakasz kezdődött az életemben: a tardonai Jókai Mór Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára lettem.  De – ha a helyzet úgy hozta – tanítottam itt testnevelést, kémiát, sőt alsós tanító bácsinak is beálltam.

A munkahelyem kétszer segítette a diplomaszerzésemet (1980-84, 1992-1995). Fiatalemberként úgy éreztem, “ide nekem az oroszlánt is!”: nem zavart, ha reggeltől estig az iskolában kellett dolgoznom.

Szükség volt rám, tiszteltek, megbecsülték a munkámat!

Az itt eltöltött majd két évtizedről szól az: Ahol a világnak nincsen szája című írásom.

A 18 hónapos (1985-86.) sorkatonai szolgálat után visszavártak.

A tardonai 19 év alatt találtam párt magamnak, születtek meg a gyermekeim (1986, 1990).

1999. szeptember 1-jétől Kazincbarcikán tanítok az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskolában.

E városban lakom 1961-től, s sors úgy hozta, hogy abban az iskolában, ahol  jelenleg dolgozom, gyerekként itt koptattam a padokat három évig, bár akkor a sulit még Kun Béla Általános Iskolának hívták.

Summa summarum: 14 hónap vegyiparban  eltöltött munka után majd 30 év “gyermekkíséret” az eddigi mérlegem.

- Túl vagy a nehezén?

- Most jön még a neheze…!

Egy nap két örömhírrel.

Egyrészt az Észak-Magyarország napilapban megjent a Három élet című szösszenetem.

Másrészt a Rendhagyó recenzió írásom felkerült az Így írtok ti…           Galaktika-“felületre”, a www.intergalaktika.hu oldalán.

Elkapott az indulat, ezért hozzászóltam Lacza Gábor írásához a www.scifi.hu oldalon.

Imhol a belekotyogásom:

+++

A mai modern sci-fi majdnem ugyanaz, mint régen a mítoszírás vagy a mesealkotás volt.
Mégis felmerült-e valakiben is a számonkérés?!
Hol vannak az otromba, tüzet fújó hétfejű sárkányok, merre kószálnak a felhők felett szárnyaló pegazusok, lópatákon dübörgő unikornisok?!
Az igaz, hogy Homérosz Ilionját Heinrich Schliemann megtalálta, Mükénével, Marathonnal egyetemben, de Apollón nyilainak nyomát sem lelte.

Furcsa lenne a meséktől, mondáktól, mítoszoktól számon kérni, hogy a bennük leírtak mikor valósulnak meg.
Mikor győz majd a szegényember a zsarnok király, a kiskereskedő legkisebb fia a multik, a kedves szőke hercegkisasszony a gonosz vasorrú bába ellen?!

A technikai találmányok terén a tudományos-fantasztikus irodalom a fantáziáját kínálja fel lehetséges megoldásokat keresve az emberiség előrejutásában. Lehetséges veszélyekre, a Földet fenyegető problémákra hívja fel a figyelmet.

A megoldás a tudósokra vár, hogy az ötletdömpinget esetlegesen felhasználva megvalósítsák a haladás új eszközeit.
A sci-fi írók gyakran társadalmuk súlyos gondjait is kivetítik a messzi jövőbe, úgyhogy politikusoknak sem ártana SF-et olvasni.

Inkább arról olvastam volna a HVG internetes oldalán, hogy mennyi minden MEGVALÓSULT a sci-fi írók ötleteiből!

Egy ötödikes tanítványommal futottam ma össze az Egressy Béni Könyvtár, Művelődési és Sportközpontban.

(Manapság a kapitalizmus farkastörvényeinek acélfogai szívesen ropogtatják a maratoni nevű, összevont, megtört gerincű közintézményeket.)

A szőke kislány kora délelőtt az édesapjával együtt érkezett a művközpont klubtermébe, a férfit ő vezette az információspultok között.

Nemsokára egy fehérköpenyes ápolónőhöz kerültek, itt az ősz hajú bácsi a vakokra jellemzően lehajtott fejjel figyelt az egyik széken ülve, éppen az előzetes vérvizsgálaton volt túl.

Önkéntes véradásra érkezett.

Három hónappal korábban egy tolókocsival közlekedő donorra lettem figyelmes.

Elbeszélgetvén vele, megtudtam tőle, hogy alaposan “leelőzött”, mert ő már  hatvanszoros véradó.

Én ma még csak 20. alkalommal adtam életnedvet, de ennek a napnak is örülök, hogy megérhettem.

Fiatalon – huszonévesen – évente egyszer vállalkoztam véradományra.

Aztán néha évek maradtak ki úgy, hogy nem mentem el donornak, főleg időhiányra hivatkozva.

Pedig a hazai vérellátáshoz idén 500. 000 egység vérre van szükség.

Ehhez évente közel félmillió önkéntes embertársunk önzetlen segítségét várják a gyógyulásra váró betegek.

Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti egészséges felnőtt ember.

Férfiak akár 5-ször, nők maximum 3-szor adhatnak évente vért.

Függetlenül attól, hogy a véradó hányszor adott vért, minden alkalommal megtörténik a vércsoport meghatározása, valamint a következő tesztek elvégzése:

- HIV (Humán Immundeficiencia vírus) – az AIDS előszobája

- Hepatitisz B

- Hepatitisz C

- Vérbaj (szifilisz).

Így a véradás egyben szűrővizsgálatnak is megfelel!

Tegyél valami fantasztikusat!

… és ne feledd az ismert szlogent sem:

“Adj vért, és ments meg három életet!”

Egy tolókocsival közlekedő mozgássérült, egy világtalan honfitársunk és egy középkorú fehérbajszos, pocakos úr (aki egyébként rettegve fél a tűtől) nem haboztak, és rendszeresen megteszik ezt.

Te, ha egészséges vagy, mire vársz?

Bővebben:

http://www.ovsz.hu/hu/kilehetverado/1/

Az idén a családommal nem megyünk nyaralni.

A horvát tengerpart bársonyhomokja nem őrzi lépteim nyomát, Budapest éjszakai fényei nem vakítanak, Salgótarján hegyvölgyeit barangolnám be legszívesebben, de …

A balatoni naplementétől sem lesz könnycsepp a szememben…

+++

Reform a Balatonnál

2009-ben az iskolák és a kórházak megreformálása után a Balaton sem kerülhette el a sorsát.
A magyar tengernél is alkalmazni kezdték az Ésszerűsítési Minisztérium szakemberei a már máshol jól megismert, bevált megszorításokat.
Minek egy tónak két part?
Egy északi meg egy déli.
Az egyik oldalon a sok kis, apró strand gazdaságtalanul működik, hisz ott hirtelen mélyül – a ráadásul hidegebb – víz.
Elég lesz az egyik – mondjuk Pestről nézve a bal oldalon lévő: déli – partszakaszt megtartani, ahol hosszan sekélyes a kellemesen meleg víz, s messzebbre be lehet menniük a habokba az itt fürdőzőknek.

A racionalizálás következő szakaszában holland minta alapján kékcápákat telepítettek a Balatonba.
Ezek viszont tengervízhez szoktak, úgyhogy sósítani kellett az édesvizet.
Először csak a nyíltvízi medencéjük lett tengeresítve, de aztán célravezetőnek tűnt az egész tavat elsózni.

A nemzetközi gazdasági versenyhelyzet egyre jobban fokozódott, ehhez is alkalmazkodnunk kellett.
Vetélytársaink, szomszédaink egyre inkább kenterbe vertek minket.
A tavaikban nílusi krokodilokat felvonultató lengyelek mellett szégyenkeztünk már azon is, hogy a szlovákok delfinekkel, a románok tengeri tehenekkel, a Baltikum-béliek fókákkal hagytak faképnél bennünket.

A cápák megjelenése azonban jótékonyan hatott a Balatonban úszkálgató emberekre, hisz – miközben azok a ragadozók elől menekültek – érezték, hogy a sós vízben könnyebbé válik a testük. Főleg deréktól lefelé…
Sajnos az édesvízi halak nem méltányolták az átalakítók nemes szándékait, s kipusztultak: egyrészt a sós víztől, másrészt a nagyétkű cápák fogazatától.
A tengeri farkasok viszont bőségesen elszaporodtak, így fürödni már egyáltalán nem lehetett a csodaszép mélykék vízben, viszont nagyszabású cápavadászatokat rendezhettek a jachttulajdonosok az országvezetőknek.

A cápák vesztét a holland minta elvetése okozta.
Az Ésszerűsítési Minisztériumba ugyanis fejcserés támadás következtében – ez azt jelenti, hogy: minden miniszter talpon maradt a kormányban, csak megkapott egy másik tárcát – új elvpolgártárs került, aki az amerikai mintát preferálta.
Ő a cetekre esküdött.
Költségeket nem kímélve – hisz a megszorításoknak csak így van értelmük – hozattak egy bálnapárt az északi-tengerek egyikéből.
Szegény emlősóriásokat nagyon megviselte az utazás, úgyhogy – amikor megérkeztek – nyugtalanul, hatalmas hullámokat vetve fickándoztak a Balaton – közben – cápátlanított vizében.
Ki-, kicsapott a habos víz a megmagasított gátakon keresztül is, s az óriásira duzzadt hullámok – az egypartú tavat – veszélyesen sekélyessé tették.

A Greenpeace világpolgárainak tengeri emlős-védő ügyosztályának aktivistái azonnal Magyarországra siettek. Tiltakozásukat követően a bálnákat rögvest – eredeti élőhelyükre – vissza kellett szállítania a magyar kormánynak.

Az egykor csodálatos tó mocsarasodni kezdett, szigetek tömkelege emelkedett ki a bűzös víztócsákból.
Az új választásokon elsöprő fölénnyel győzedelmeskedő – egykori ellenzéki – párt nem tehetett mást: lecsapoltatta a posványos mocsarakat.

A néhai Balaton helyén napjainkban egy új, forró sivatag sós homokdűnéi vándorolnak a fel-, feltámadó sirokkóban.
A globális felmelegedés miatt amúgy is megváltozott országban már fel sem tűnik, ha errefelé téved egy-egy tevéken kóválygó karaván vagy burnuszba csavarva rejtőző kis létszámú, de jól felfegyverzett betyárcsapat.

Barátomat kerestem a múzeumban, a portán bemondom a nevem.

- Honnan van az elvtárs?

Mindig zavarba ejt ez a kérdés. Csakugyan, honnan vagyok?

A Ménesi útról, Leányfaluról? Esetleg a Magyar Népköztársaságból?

Vagy csak innen a Naprendszerből, a Galaktikából? Honnan vagyok, valóban? Az anyaméhből? Az anyaméh honnan van? Az egykori ázalagból, fehérjemolekulából? Létem fő kérdései tolulnak fel, honnan és hová? Én magamban senki és semmi vagyok, talán nem is vagyok. Honnan volt Kossuth Lajos? Monokról? A pozsonyi diétáról? Debrecenből, Turinból, netán a mauzóleumból? És Árpád? Etelközből? Pusztaszerről? Kheopsz  a  piramisból? Ádám a paradicsomból? A jóisten?…

- A Nemibeteg-gondozóból – feleltem. – Hozom az injekciót.

- Ja úgy – bólint a portás megnyugodva, és telefonon beszól:

- Egy elvtárs a Nemibetegből…

A haiku több mint versforma: önálló műfaj.

Szülőhazájában – Japánban – az 5-7-5-ös szótagos (morás) verseket nevezik így. A sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás.

Részletezésre, kommentárra nincs elegendő hely 17 szótagban.

A tömör utalás, a sűrítés és a kihagyás, a sejtetés sokkal inkább megfelel a haiku természetének.

Pontszerű alkotás, amely ereje centripetális, vagyis magához vonz az olvasó képzeletéből minden le nem írt, ki nem mondott részletet.

+++

Az utolsó ember

kínzó csendmagány

kérésznép sírja felett

dögvész a Király

Képregényfüzet (140 kép)
Harry Harrison regénye nyomán:
írta:Csonkaréti Károly
rajzolta:Sarlós Endre

Jason megbízást kap a pyrrusi Kerk nagykövettől.
A kitűnő szerencsejátékos hírében álló férfinek az a feladata, hogy 27 millióból kiindulva 3 milliárdot nyerjen az űrkaszinóban.

A kitűzött összeg feletti nyeremény a szerencslovagé lehet…

Hogy minek kellenek a pyrrusiaknak a milliárdok?

Fegyverekre, mert harcban állnak a  nemzedékekkel ezelőtt (kb.:300 éve) meghódított bolygó élővilágával.

A hivatásos játékos (kinek több álneve volt, mint Ságvári Endrének) rövid közelharc után rááll a nyereményvadászatra.

De Ködkaszinó, Szellembolygó  vagy másnéven Planétás Bill kiköti, hogy – ha minden a terveik szerint alakul – egy feltétele neki is van: a nagykövettel tartani a Pyrrusra, a halálra ítélt bolygóra!

Izgalom, humor, kítűnő rajzok tanúja vagyok,  a Fülesben egykor megjelent 13 részes képregény olvasójaként.

Ugye, egy picit irigyeltek?!

Több, mint 800 évnyi időugrás után Aero-Budapesten járunk, pontosabban lebegünk.
A Légváros alatt a régi Budapestből – ahol az elvadult dzsungelben a göröngylakók élnek – már nagyrészt csak romok maradtak.
Az új világban 1984 szelleme uralkodik, megfigyelik, lehallgatják, ellenőrzik szinte még az emberek gondolatait is.

A 451 Fahrenheit disztópiája is megtalálható az elképzelt jövőben, ahol az emberek már nem olvasnak, sőt a könyveket betiltották. A könyvmolyokat üldözik, a megtalált köteteket a mindenható Légvárosi Lobbantószolgálat emberei elégetik.

Böszörményi Gyula főhősei: Jonatán (a jövő rendíthetetlen, leleményes, 13 éves könyvmolyfiúja) és Galagonya (egy kedves, barátságos, csinos lány a XXI. századból) küzd meg a mindenkit maga alá gyűrő, zsarnoki világgal.
Segítőtársuk Dobby házimanó helyett Nyakfacsar Eduárd ágyalapi kobold, aki szerelme, Ágyrugónyöszögtető Eperke szabadulásáért is küzd.
Az ellenséget sem árt nevesíteni: egyikük Voldemort-szerű hatalommániás főzsarnok – de esetlenül groteszk figura – Árny = Üpszilon; a társa a múltból idetévedő, a sötét varázsló vakon hűséges kiszolgálója: Horrorsó, akit eredetileg Bogárka Balambérnak hívtak.

2819-ben a technomágia hódít, mátrixos gépi kémféreg (kutaszkukac) kerülhet az ember bőre alá, merész feladat a suhanó vezetése; és ha nem vigyázunk, akkor a Mirákulum Kávézó épületében véletlenül összefuthatunk akár még Tikötával ( Titokzatos Könyvtárossal) is…
Járunk a gyűrűkuras Nyugatvégen, a Kossuth téri veteményes környékén, beomlott metróalagutak féregjárataiban, a rejtélyes Budavári Könyvtárban, a Föld utolsó, titokzatos könyvtárában. Sőt egy kedves papírgólem (Abecedarius) parancsnoksága alatt a Kétteknő – nagyrészt fából készült, ragragaccsal átitatott – űrhajó segítségével eljutunk még a messzi-messzi Vakszem naprendszerbe is.

Megküzdhetünk nyughatatlan nyílászárókkal, gonosz bérmágusokkal, rettenthetetlen, zöld lézerszemes, borotvaéles vágókarmos robszolgákkal, fenséges fémszörnyekkel.
Barátságot köthetünk föld alatt élő, amúgy – ha hagyják – űrnomád életmódot folytató apró monyorákokkal, akik látták a Halálcsillag pusztulását, űrszekerekre is felszöktek, még az Idegen dupla fogsorával is – alulnézetben – farkasszemet néztek.

Használhatunk csodatévő proszundikátort, hamisíthatunk Sorsgömböt, világuralomra vágyó maszattal randizhatunk a kínzókamrájában.
Az Átjárót használva átléphetünk egy másik dimenzióba.

Ennek a fantáziadús, bűbájos nyelvi leleményekkel bőven megáldott regénynek az olvasása közben: „Gyors lábon rohan az idő.”

Aki meri, még kedvére amöbálhat, metakvendózhat, fizikatlétikában is jeleskedhet.
Ha mindez multidimenzionális cirkusznak tűnik, akkor távirányított varázsszéllel vagy időkocsonyásító varázzsal védekezhetünk ellene…

De ne feledjük: „Amikor az emberek leszoknak az olvasásról, elfeledkeznek a múltjukról is.”

Jó jövőt: ne feledkezzetek meg erről a Gutenberg Galaxist védelmező, sci-fi-paródiának is beillő,  mesteri könyvről!

A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg 2007-ben, Szegeden.
227 oldal
Az illusztrációkat Falcione Sarolta rajzolta.

Jonatán kalandjait 10 éves kortól 99 éves korig ajánlom…

Gyula bácsi, köszönjük, hogy ránk, sci-fi rajongó gyerekekre és lélekben örökké kamasz felnőttekre is gondoltál!