1968
Kinek mi jut eszébe 1968-ról?
Nekem elsőnek egy rajzfilm: a Magyarázom a mechanizmust, ami arra készítette fel a jónépet, hogy 1968. január 1-jétől Magyarországon elkezdődnek az Új gazdasági mechanizmus összefoglaló nevű gazdaságpolitikai reformok.
Csak egy pár nehéz évet kell kibírnunk - mondták akkor -, azután minden sokkal jobb lesz.
Ugye ismerős a szöveg?!
Másodjára az, hogy a korábban önálló fővárosi közlekedési vállalatok összevonásával megalakítják a mostanában a botrányairól elhíresült, az emlegetéstől szinte „csuklós” Budapesti Közlekedési Vállalatot.
A pontos visszaidézésben a Wikipédia segített.
1968. április 4-én Memphis városában lelőtték Martin Luther Kinget, afro-amerikai polgárjogi politikust. Az időben - 41 év múlva - ellenpontként: Barack Hussein Obama az Amerikai Egyesült Államok első színesbőrű elnöke 2009. január 20-a óta.
Ebben az évben, június 2. és 10. között diáklázadás tör ki Belgrádban és más egyetemi városokban.
Június 5-én Los Angelesben merénylet áldozata lett Robert F. Kennedy elnökjelölt, az egykori J. F. Kennedy elnök öccse.
Augusztus 17-én Alexander Dubček Komáromban találkozik Kádár Jánossal, aki burkoltan figyelmezteti a külső beavatkozás veszélyére.
Augusztus 20-án A Varsói Szerződés csapatai szovjet vezetéssel 200 000 katonával, 5000 harckocsival lerohanják Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a (prágai tavasz néven emlegetett) demokratikus folyamatnak. Az invázióban a szovjet csapatok mellett jelentősebb lengyel, magyar, és inkább jelképesen bolgár erők vettek részt. Az NDK csapatai a Varsói Szerződés főparancsnokának utolsó pillanatban hozott döntése alapján maradtak ki a hadműveletből.
Szeptember 12-én Albánia lemond a Varsói Szerződésbeli tagságáról.
Szeptember 20-án nyolcéves lettem, az ünnepi torta majszolása után az ajándékkönyveket olvasgattam.
November 5-én az Egyesült Államok elnökválasztásán a republikánus Richard Nixon aratott győzelmet.
November 27-én diáktüntetések Koszovóban (1968!).
December 22-én a Békéscsabára tartó 6616/a sz. mentesítő gyorsvonat Mendét elhagyva Pusztaszentistván megállónál frontálisan ütközött az 5565 sz. tehervonat mozdonyának „B” végével. A tehervonat mozdonya és 13 kocsija, a gyorsvonat mozdonya és két kocsija kisiklott. 43 halott, 66 sebesült áldozat.
December 24-én Az Apollo–8 amerikai űrhajó három emberrel a fedélzetén Hold körüli pályára áll.
A Maros Magyar Autonóm Tartomány megszüntetése. Helyén létrejött Maros, Hargita és Kovászna megye.
A csíkszeredai és környékén élő lakosság tüntetésekbe kezdett, azért, hogy Hargita megye székhelye Csíkszereda legyen. A román hadsereget a városba vezénylik, fennállt az erőszakos oszlatás veszélye, de végül is sikerült békésen megoldani a problémát.
+++
1968-ban jelentek meg:
The Beatles: The Beatles
Pink Floyd: A Saucerful of Secrets
Deep Purple: Shades of Deep Purple
Steppenwolf: Steppenwolf
Örkény István: Egyperces novellák
Mézga család: az első négy részt 1968-ban mutatták be a Magyar Televízióban.
A nyári olimpiai játékokon Mexikóban a magyar versenyzők 10 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek, az éremtáblázaton a negyedik helyen végeztek.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarország_az_1968._évi_nyári_olimpiai_játékokon
A labdarúgó Európa-bajnokság római döntőjén Olaszország 2-0-ra diadalmaskodik Jugoszlávia válogatottja fölött.
Az NB 1. győztese a Ferencváros lett az Újpesti Dózsa és a Vasas előtt.
Bajnokcsapatok Európa Kupáját a Manchester United nyerte, a Vásárvárosok Kupájában a Fradi ezüstérmes lett a Leeds United mögött.
Ebben az évben látták meg - többek mellett - a napvilágot:
Repka Attila olimpiai bajnok birkózó, Malek Andrea színésznő, énekesnő, Céline Dion kanadai énekesnő, Kovács Ákos, zeneszerző, költő, Ákos néven előadó, Kylie Minogue énekesnő, színésznő, Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó, Jáksó László műsorvezető, Mika Häkkinen finn autóversenyző, Forma-1-es világbajnok,
… és ebben az esztendőben született Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget című műve!
Eredetileg könyvismertetőt akartam írni a sci-fi regényről, de belebotolván az 1968-as évbe: emlékező lett belőle!
2010 összegzője - egykor - lesz-e ennyire eseménydús, sokak számára kegyetlen, másoknak sikerektől emlékezetes, népeknek, szféráknak sorsfordító?!
A Haitin élőkek ez - sajnos - már nem kérdés!





